
2020-11-10 13:49
Ma délben kiderült, hogy a Telekom Veszprém a német bajnok THW Kiel elleni fog pályára lépni december 28-án Kölnben a VELUX EHF Final4 elődöntőjében. A sorsolás után vezetőedzőnk, Sportigazgatónk és csapatkapitányunk kommentálta párosítást.
David Davis – Vezetőedző
Fantasztikus, hogy megtartják a Final4-t, ahogyan az is, hogy az EHF még mindig hisz az esemény megrendezésében. Bármi is történik, jó, hogy ott vagyunk, és reméljük, hogy játszhatunk. Újra a Kiellel találkozunk, addigra már harmadszorra ebben az idényben. Persze butaság lenne egy ellenfélre fókuszálni. Összességében örülünk, hogy ott lehetünk, és pozitívan állunk a jövőhöz.
Nagy László – Sportigazgató
Ilyen szinten majdhogynem mindegy, hogy ki az ellenfeled, főleg ha meg akarod nyerni a Bajnokok Ligáját. Egyik csapatnak sem lesz könnyű dolga az ellenfelével. A Kielről friss élményeink vannak, és szerencsére pozitívak. Nehéz ez az párosítás.
Lékai Máté – A Telekom Veszprém csapatkapitánya
Könnyű csapatot már nem lehetett itt kapni, és arra is nagy volt az esély, hogy olyan együttessel sorsolnak össze minket, akikkel idén már találkoztunk, vagy találkozni fogunk. Az utolsó Final4 emlékem a Kiel ellen pozitív, hiszen izgalmas mérkőzésen hosszabbításban győztük le őket. A tavalyi és az idei csoport meccseken aztán kétszer kikaptunk, idén pedig döntetlent értünk el. Nehéz találkozóra számítok a német csapat ellen Németországban. Bármelyik csapat nyerné a Bajnokok Ligáját mondhatjuk, hogy benne volt a pakliban, mert szerintem Európa négy legjobb együttese lesz ott Kölnben decemberben.
MEGOSZTÁS
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
2025-05-04 09:24
One Veszprém - FTC Green Collect 34-29
2025-05-02 09:45
One Veszprém - SC Magdeburg 27-28
2025-04-29 08:39
Edzés | 2025. április 28.
2025-04-22 13:13
Edzés | 2025. április 22.
2025-04-19 09:39
One Veszprém - OTP Bank-Pick Szeged | 36-33
2025-04-16 13:30
Edzés | 2025. április 15.
2025-04-14 09:16
One Veszprém - OTP Bank-Pick Szeged | 30-31
2025-04-13 09:54
One Veszprém - MOL Tatabánya KC | 40-26
Kövess minket
FACEBOOKON!
Kövess minket
YOUTUBE-ON!
Kövess minket
INSTAGRAMON!