Válogatott játékosaink szereplése a nemzetközi szünetben
2021-05-03 12:44
Múlthéten kis pihenőt vett a klub kézilabda, azonban a válogatott héten fontos Európa-bajnoki selejtezőket vívtak játékosaink saját hazájuk színeiben. Összesen 11 veszprémi lépett pályára a nemzeti együttesekben, mi pedig ebben a cikkben összegezzük teljesítményüket és elért eredményeiket.
 
Magyarország
Lékai Máté, Ligetvári Patrik
 
Magyarország, mint rendező csapat, nem játszott selejtezőt. Az EURO Cupban azonban két komoly erőpróba várt Gulyás István tanítványaira. Szerda este Antequerraban csapott össze a magyar válogatott az Európa-bajnoki címvédő spanyolokkal, és meglepetésre 28:30-ra le is győzték őket. Ezen a találkozón Lékai Máté háromszor volt eredményes, Ligetvári Patrik pedig a védekezésben jeleskedett. Szombaton a Veszprém Arénában látta vendégül az EB ezüstérmes Horvátországot Magyarország. Egy gyengébb első félidő után szárnyakra kapott a fiatal magyar válogatott és megfordította a találkozót. A négygólos, 26:22-es győzelem alkalmával sem Lékai, sem Ligetvári nem szerzett gólt. Ezzel a két szép győzelemmel Magyarország megnyerte az Eurokupát, a 2020-as Európa-bajnokság két döntősét is legyőzve! Gratulálunk a csapatnak, nagyon szép eredmény és rendkívül bíztató a jövő januári hazai rendezésű tornára!
 
Torna végeredménye: 1. Magyarország, 2. Horvátország, 3. Spanyolország, 4. Szlovákia
 
 
Spanyolország
Rodrigo Corrales, Jorge Maqueda
 
A spanyolok, két veszprémivel a keretben, a már említett magyarok elleni vereségük mellett még egyszer léptek pályára. A szintén EB résztvevő Szlovákiához utaztak ahol 27:21-re nyerni is tudtak. A magyarok elleni Jorge Maqueda kétszer volt eredményes, míg a szlovákoknak egyszer talált be. Magyarország ellen Corrales kilenc védéssel és 27%-os hatékonysággal zárt, azonban Szlovákia ellen nem lépett pályára.
 
Torna végeredménye: 1. Magyarország, 2. Horvátország, 3. Spanyolország, 4. Szlovákia
 
 
Szerbia
Vladimir Cupara, Petar Nenadic
 
A szerbek folytatták jó sorozatukat, és az utolsó selejtezőjüket megnyerve simán jutottak ki az Európa-bajnokságra. Az ellenfél Görögország volt, akiket a vártnál szorosabban, 25:27-re tudtak legyőzni. Csapatunk irányítója, Petar Nenadic négy gólt szerzett, míg Vladimir Cupara három védést tudott bemutatni. A szerbek a selejtező sorozat elején hatalmas bravúrral legyőzték a franciákat, majd hazai pályán döntetlenre végeztek velük, így magabiztosan, első helyen kvalifikáltak az EB-re.
 
Az 1. csoport végeredménye: 1. Szerbia, 2. Franciaország, 3. Görögország, 4. Belgium
 
 
Franciaország
Kentin Mahé
 
A francia válogatott oda-vissza játszott Görögországgal, és mindkét mérkőzésen sima győzelmet aratott. Először Athénban 31:40 lett a végeredmény, majd Creteilben 46:30-ra győztek a franciák. Kentin Görögországban hatszor volt eredményes, míg a hazai összecsapáson nem került keretbe. Franciaország második lett a csoportban, és ott lesz a 2022-es EB-n.
 
Az 1. csoport végeredménye: 1. Szerbia, 2. Franciaország, 3. Görögország, 4. Belgium
 
 
Szlovénia
Gasper Marguc
 
Gasper Marguc és Szlovénia két EB selejtezőt játszott múlt héten. Először a lengyelekkel találkoztak idegenben, és egy végletekig izgalmas mérkőzésen vereséget szenvedtek. A hazaiak jobbszélsője, Arkadiusz Moryto a dudaszó előtti utolsó másodpercben szerzett gólt, ezzel legyőzve a szlovénokat. Ezen a találkozón Marguc nem lépett pályára. Tegnap hazai pályán Törökországot fogadták és javítva a pár nappal ezelőtti hibát, simán legyőzték ellenfelüket 39:24-re. Gasper Marguc ismét keretben volt, és ezt hat góllal hálálta meg. Ezzel a győzelemmel Szlovénia kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra.
 
Az 5. csoport végeredménye: 1. Szlovénia, 2. Hollandia, 3. Lengyelország, 4. Törökország
 
 
Norvégia
Kent Robin Tonnesen
 
A norvégok Lettországot látták vendégül Európa-bajnoki selejtezőn, Tonnesennel a keretben. Jobbátlövőnk négyszer talált be a 36:17-re végződő mérkőzésen. Tegnap este, szintén hazai pályán folytatták a menetelést, amikor Olaszország látogatott Norvégiába. A skandinávok győzelme szinte ugyanolyan sima volt, mint a lettek elleni. Kent ezen a találkozón egyszer lőtt gólt. A norvégok egy vereséget szenvedtek csupán a selejtezőben, így könnyedén jutottak ki az Európa-bajnokságra.
 
A 6. csoport végeredménye: 1. Norvégia, 2. Fehéroroszország, 3. Olaszország, 4. Lettország
 
 
Macedónia
Dejan Manaskov
 
Balszélsőnk hazája két EB selejtezőjéből csak az egyiken lépett pályára, az első találkozón Finnországban. Dejan egy gólt szerzett csapata 22:27-es győzelme során. A második találkozó szorosan alakult, és ki-ki meccset hozott Svájc ellen. Az egygólos macedón győzelem azt jelentette, hogy Svájc kiesett, és Macedónia jutott be az Európa-bajnokság főtáblájára.
 
A 7. csoport végeredménye: 1. Dánia, 2. Macedónia, 3. Svájc, 4. Finnország
 

Egyiptom
Omar Yahia
 
Jobbátlövőnk az egyiptomi nemzeti együttes edzőtáborában vett részt.
 
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.