Út Kölnbe
2020-05-28 17:21
Csapatunk a pályán elért eredményei alapján már kijutott Kölnbe, klubunk vezérigazgatója, dr. Csík Zoltán pedig futással és kerékpározással készül a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére. A decemberi 28-ai Final Fourig a veszprémi és a kölni aréna közötti távolság, összesen 1094 kilométer teljesítésére vállakozott: hét hónap alatt tehát több mint 1000 kilométer futás és tekerés vár rá; ha átlagokat számolunk, akkor ez havi 157, heti közel 40 kilométer.
 
„Az ötlet onnan jött, hogy a fontosabb mérkőzések előtt mindig futok. Ha külföldön vagyunk, a reggelihez már futás után érkezem. A játékosokkal közös WhatsApp csoportba mindig elküldöm, hogy hány kilométert tettem meg, és azt szoktam mondani a srácoknak, hogy elég, ha ennyi góllal győznek. Ez persze nem mindig sikerül. Szeretném, ha minél többen csatlakoznának a felhíváshoz, mutassuk meg, hogy sportos szurkolótábor vagyunk.”
 
Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának a kezdeményezéshez. A távot futva illetve kerékpárral is lehet teljesíteni; az őszi, téli időjárást is figyelembe vesszük, így elfogadjuk a szobabiciklin és futópadon megtett kilométereket is. Egyénileg illetve csapatként is lehet nevezni, a csapatok létszáma 4 fő. Regisztrálni az [email protected] e-mail címen tudtok. Írjátok meg, hogy egyénileg vagy csapatként szeretnétek-e indulni és hetente küldjétek el nekünk azonos e-mail címről a megtett kilométereket (egy-egy fotó az adott napi sportteljesítményről heti egy e-mailben).
 
A távot sikeresen teljesítők nyereményben részesülnek.
 
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.