Telekom Veszprém - Motor Zaporozhye 36-29
2021-09-03 22:59
A találkozó elején 2-0-s vezetést szerzett a Motor, majd a Veszprém fordított Ligetvári Patrik góljaival. 3-2. Marguc gyönyörű találataival a Telekom már kettővel vezetett, 5-3. Majd pár apró hiba után a Motor egyenlített, 5-5. Ebben a szakaszban 1-2 gólos Veszprém előnyt mutatott az eredményjelző, majd némi hektikus játék és negyedóra után 10-8 volt az eredmény a Veszprémnek. 

Az első félidő közepén 2 gyors szélsőgól a Motortól és már 10-10-et mutatott az eredményjelző. 10-11-re a Motor át is vette a vezetést. A kapuban Cupara váltotta Corralest, aki nem igazán találkozott a labdával. Védéseinek és a védelem feljavulásának köszönhetően két gyors Marguc góllal sikerült visszavennünk az előnyt. A védekezés még jobban összeállt, folyamatosan húzott el a Veszprém. Horiha kiállítása után Maqueda 2. góljával már 19-13. A szünetre 20-14-es, 6 gólos vezetéssel mentünk.
 

Sipos kiállításával kezdődött a második félidő, tartottuk az 5-6 gólos előnyünket. Mahé érkezett irányítóba, szép támadásokat vezettünk, de a védekezésben akadtak problémáink. Az eredmény 24-18 volt a 39.percben. Nenadic jött irányítani, Mahé ballövőben játszott és kettest védekezett. Pontatlanságok jellemezték a játékunkat, hibák támadásban, ebből gyorsan tudott indulni a Motor és már csak négy gólos előnyt mutatott az eredményjelző. Mahé akciói következtek, szép gólt lőtt, majd 2 percet harcolt ki. De sajnos néhány ziccer is kimaradt ebben az időszakban, így 25-22. Majd újabb Motor lerohanás gól. 25-23-nál időt kért Momir Ilic. Időkérés után aztán két gól zsinórban. 27-23 Marguc találatával.

Mahé harcolt ki hétméterest, Marguc a kapufára dobta, de rögtön két jó védekezésből is üreskapus gólt szereztünk. 30-25. Majd 31-26-nál Molina piros lapot kapott a Maqueda elleni csúnya szabálytalanságáért. Cupara hétméterest hárított, majd ziccert is, támadásban Marguc nyújtott kiemelkedőt. Mahé kiállítása miatt Lékai irányított két támadást, szépen osztotta le szélre, Manaskov góljával már 33-26. Felváltva estek a gólok, aztán Maqueda indult és már 35-27. A vége aztán 36-28 lett, amivel a Telekom Veszprém jutott a vasárnapi fináléba, megérdemelten, jó teljesítményt nyújtva az elődöntőben.
 
Telekom Veszprém – Motor Zaporozhye 36:29 (20:14)
 
Telekom Veszprém: Cupara 1, Corrales – Manaskov 2, Yahia 3, Nenadic 7, Maqueda 5, Nilsson 3, Ligetvári 2, Marguc 9, Strlek 2, Lukács, Blagotinsek, Mahé 2, Ilic, Lékai, Sipos.
 
HC Motor: Viunik, Komok – Kubatko 1, Malasinskas 4, Pukhouski 2, Denysov 2, Tilte, Turchenko, Molina, Kozakevych 3, Dontsov 3, Horiha 8, Burzak, Kasai, Maroz, Vasilev 2, Bokhan 4.
 
Hétméteresek: 2/1 ill. 3/2
Kiállítások:  10 perc ill. 8 perc
 
Statisztika a következő linken érhető el:
 
Momir Ilic

Először is gratulálok a Motor csapatának a jó és a fair játékért. Kicsit hullámvasút szerű volt a játékunk az elején, nem voltam elégedett az első félidő védekezésével, aztán ez javult és kapusteljesítményünk is sokkal jobb lett. A második félidőben hasonlóan kezdtünk, aztán a 40. perc után kezdett megint jobb lenni a játékunk. Ezzel a résszel elégedett voltam, de összességében kell még dolgoznunk ezeken az elemeken.
A döntőben sem várok könnyű mérkőzést, hiszen mindig hatalmas harc megy a kupáért. Zágráb szintén egy jó csapat, van egy napunk pihenni, hangolódni, hogy vasárnap készen álljunk a harcra.

Gasper Marguc

Boldog vagyok, hogy bejutottunk a döntőbe és hogy tudtam segíteni a csapatnak a jó teljesítményemmel. Sok meccset játszottunk már a Zaporozhye ellen a Bajnokok Ligájában, szóval kemény meccset vártunk. Ahogy Momir elmondta, mindkét félidő hajrájában sikerült jobb teljesítményt nyújtanunk, úgy érzem ez jelentette a különbséget most. Elégedettek vagyunk és izgatottan várjuk döntőt vasárnap.
A Zágráb csapatával jól ismerjük egymást, tudjuk a döntő az döntő, egy meccs, ahol bármi megtörténhet, de motiváltan, koncentráltan és felkészülten fogunk nekivágni és szeretnénk megnyerni a kupát.
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.