Szezonvégi összefoglaló – EHF Bajnokok Ligája
2021-06-19 11:00
Újabb statisztikai cikkünkben a Bajnokok Ligája mögöttünk hagyott szezonja következik. Az európai top sorozatban végül nem sikerült a csapatnak eljutnia Kölnbe az EHF Final4-ra. Ettől a francia ezüstérmes, későbbi BL negyedik HBC Nantes ütötte el a Veszprémet. Köszönjük a táblázatokat Lang Zoltánnak.
 
Kezdjük is rögtön az összesített szerepléssel. A 20 Bajnokok Ligája mérkőzésből 12 győzelem, 2 döntetlen és 6 vereség született. A 644 dobott gólunk mellett 578-at kaptunk, +66-os gólkülönbséggel végezve.
 
 
Ebben a szezonban kétszer is sikerült 41 dobott gólig jutnunk a BL-ben. Hazai pályán a Kielnek, illetve Szkopjében a Vardarnak találtunk be ennyiszer. A legnagyobb különbségű győzelmünket a Celje ellen arattuk, 39:24-es végeredménnyel, 15 gólos különbséggel.
 
 
A Bajnokok Ligájában Petar Nenadic lett a csapat legjobb góllövője 78 találattal, és 4,5-s gólátlaggal. Mögötte Gasper Marguc végzett 71 góllal. A 20 mérkőzésből Rogerio Moraes mindössze egyszer nem került keretbe.
 
 
A játékvezetők közül a Marin-Garcia, a Schulze-Tönnies és a Nikolov-Nachevski páros vezetett a Veszprémnek a legtöbbször, két-két alkalommal ebben az idényben. A németekkel veretlenek maradtunk, míg a spanyol és macedón duókkal egy győzelem és egy vereség a mérlegünk.
 
 
A nyolc darab hazai Bajnokok Ligája találkozónk közül mindössze hármat rendezhettünk szurkolók előtt, erre azonban közel 11 ezer néző volt kíváncsi.
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.