Rasmus Lauge a Telekom Veszprém új csapatkapitánya
2021-08-17 13:09
A Telekom Veszprém csapatkapitánya a 2021/22-es szezonban Rasmus Lauge, helyettesei Lékai Máté és Andreas Nilsson. Vezetőedzőnk által kinevezett újdonsült kapitány olyan klasszisok stafétáját veszi át, - természetesen a teljesség igénye nélkül-, mint Csoknyai István, Dejan Peric vagy Nagy László például. Igazi felelősség ez, folyamatos, elszánt kiállás a csapat és a csapat célkitűzései mellett. 
 

Csapatkapitányunk, Rasmus Lauge szerint megtiszteltetés és öröm a csapat élére állni. Arról kérdeztük, mit gondol a kinevezéséről, a csapat előtt álló kihívásokról és a saját szerepéről.

Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a Telekom Veszprém csapatkapitánya lehetek, ez a veszprémi történetemnek egy igazán nagy mérföldköve. Mikor legutóbb beszélgettünk, szóba került, milyen személyiségnek tartom magam és akkor említettem, hogy persze szeretnék a hozzáállásommal és az akaratommal példát mutatni, külön öröm, hogy erre most csapatkapitányként lesz lehetőségem. 

Számomra, most az első lépés a legfontosabb, ha tetszik, a közös utunk első lépése is, ez pedig a visszatérésem a pályára. Nem szeretnék változtatni semmit magamon, egyszerűen extra motivációval segíteni a csapatnak a jó útra lépni, a győzelem útjára.
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.