
Klubunk nem hosszabbítja meg szerződését,
így annak lejártával távozik egyesületünk átlövője, Petar Nenadic.
A szerb válogatott játékos
2018 januárjában érkezett csapatunkhoz a Füchse Berlintől, majd 2021-ben
meghosszabbította szerződését klubunkkal. Petar a kezdetektől fogva meghatározó tagja
volt a Telekom Veszprémnek. A 2018/19-es és a 2019/20-as szezonban is őt
választották meg a szurkolók az idény legjobb játékosának, így ő vehette át
mind a két évben a Carlos Pérez díjat. Emellett az EHF is többször elismerte teljesítményét,
hiszen 2019-ben ő lett az év kézilabdázója, míg 2022-ben a Bajnokok Ligája All-Star
csapatába került be. Nenadic az elmúlt közel öt évben egy magyar bajnoki címet,
három Magyar Kupát és három SEHA-ligát emelhetett a magasba.
Kiváló átlövőnk eddig 198
mérkőzésen lépett pályára piros-fehér színekben, ezeken 754-szer vette be az
ellenfelek kapuját.
2023 nyaráig azonban még
nagyon sok komoly tétmeccs vár rá és csapatunkra. Bízunk benne, hogy újabb
trófeákkal sikerül lezárnia veszprémi pályafutását és jövő júniusban közösen
elérhetjük álmainkat.
Köszönünk mindent, Petar! További sok sikert kívánunk!