
2021-04-09 16:00
Vasárnap az elődöntőkkel kezdetét veszi az idei TIPPMIX Magyar Kupa négyesdöntője Szigetszentmiklóson. A Telekom Veszprém mellett a Balatonfüredi KSE, a Veszprémi KKFT és a MOL-Pick Szeged szerepel majd a tornán. Erről kérdeztük vezetőedzőnket és játékosainkat.
David Davis: Hiszek abban, hogy a csapat hatalmas önbizalommal érkezik meg a négyesdöntőre, és jól játszva, izgatottan harcolnak majd a címért. Nehéz meccs lesz a Balatonfüred ellen az elődöntőben. Emlékszem még a felkészülési mérkőzésre ellenük, hatalmas tisztelet nekik. Jól játszanak, de mi szeretnénk jobban bekerülni a döntőbe.

Blaz Blagotinsek: Mindenki tudja, mik a céljaink. Szeretnénk döntőbe jutni, és megnyerni a kupát, hiszen tavaly nem tudtuk lejátszani ezt a sorozatot a vírushelyzet miatt. Kemény a menetrendünk ezen a héten, a lehető legjobb formában érkezünk az elődönőre, és meg akarjuk nyerni a címet. A Balatonfürednek jó játékosaik vannak, és remekül játszanak, ráadásul több idejük volt felkészülni erre a tornára, mint nekünk. Megpróbálunk nyerni, és a legjobbunkat adni ezen a hétvégén.
Kent Robin Tonnesen: Két jó meccset várok a kupahétvégétől. Izgalmas lesz újra a kupa Final4-ban játszani, és várjuk már nagyon. Azért utazunk Szigetszentmiklósra, hogy megnyerjük a címet. Nagyon magabiztosan érkezünk, és mindent meg fogunk tenni a kupagyőzelemért. A Balatonfüred ellen hinni kell magunkban, de azért még emlékszünk az idei első bajnokira ellenük, ahol nagyarányú győzelmet mértünk rájuk. Ezt szeretnénk megismételni vasárnap.
Jorge Maqueda: Nehéz hétvégét várok, mivel zsinórban két mérkőzést kell játszanunk. Készülünk a Balatonfüredre, de nem lesz könnyű dolgunk, ebben biztos vagyok. Remélem nyerünk, és a döntőben a Szeged ellen megnyerjük a kupát.
Fotó: Vörös Dávid
MEGOSZTÁS
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
2025-06-10 08:59
Építők szezonzáró
2025-06-09 11:10
Bajnoki ünneplés | 2025
2025-06-09 08:55
One Veszprém - OTP Bank-Pick Szeged | 34-31
2025-06-05 10:16
OTP Bank-Pick Szeged - One Veszprém | 32-28
2025-06-03 08:39
Edzés | 2025. június 2.
2025-05-31 09:58
One Veszprém - OTP Bank - Pick Szeged | 34-32
2025-05-28 08:55
Edzés | 2025. május 27.
2025-05-26 08:58
One Veszprém - MOL Tatabánya KC | 36-30
Kövess minket
FACEBOOKON!
Kövess minket
YOUTUBE-ON!
Kövess minket
INSTAGRAMON!