Nagy László a SEHA Final4 hétvégéről
2020-09-10 09:44
 
A Telekom Veszprém sportigazgatója, Nagy László, sajnos csak televízióban követhette a SEHA – Gazprom Liga Final4-jának mérkőzéseit, hiszen nagyjából két héttel ezelőtt pozitív tesztet produkált COVID-19-re. Lacit a hétvége tanulságairól kérdeztük, illetve egészsége felől is érdeklődtünk.
 
Hogyan értékelnéd a zadari SEHA Liga Final4-t?
Napi kapcsolatban voltam az edzőkkel és játékosokkal is, sokat beszélgettünk meccs előtt is, és utána is. Hála istennek, amit az edzéseken láttam és tapasztaltam, az előjött az elődöntőben és a döntőben is. Érezhető volt, hogy ezeknek a találkozóknak már tétje van, és a játékosok eszerint álltak hozzá a feladatokhoz. Örülök, hogy a minőségi edzésmunka már a mérkőzéseken is megjelent, és kijöttek azok a dolgok, amiket Davis mester gyakoroltatott a csapattal.
 
Rengeteg játékos érintett volt ebben a győzelemben, hiszen a távozók mellett szinte az egész utánpótlásunk részese volt a bajnokságnak. Mit mondanál nekik most, hogy egészen a legvégéig meneteltünk?
Köszönet és gratuláció mindazoknak a játékosoknak, akik ebben a Final4-ban már nem vehettek részt veszprémi színekben, viszont a csoportkörben és a tavalyi küzdelmekben itt voltak. A sikerből ők is kivették a részüket, és gratulálunk nekik. Nem szabad megfeledkezni az utánpótlás csapatunkról sem, amely három mérkőzést vállalt a SEHA Ligában. Az ő fejlődésük és nemzetközi rutinjuk megszerzése céljából biztosan nagyon fontos mérkőzések voltak ezek. Az utánpótlásunkra is komoly feladat hárult, ezáltal az első csapat játékosai pihenni tudtak, és hosszú utazásokat tudtak kihagyni, illetve edzésre tudtuk fordítani azt az időt.
 
 
Kinek vagy kiknek ajánlanád ezt a címet?
Mindenkinek, aki szereti a Klubunkat, és hűséges támogatónk. A Szurkolóinkat mindenképpen kiemelném, illetve a szponzorainkat, mert egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben is a csapat és a Klub mellett állnak.
 
Jövőhéten elkezdődik a Bajnokok Ligája, illetve addig két magyar bajnokit is játszotok. Mit vársz az előttünk álló hetektől, hónapoktól?
Játékosként, és sportvezetőként is ugyanazt az álláspontot képviselem – mérkőzésről mérkőzésre kell készülni. Minden találkozónak óriási tétje lesz, mi pedig igyekszünk majd minden meccset megnyerni. Itthon, hazai közönség előtt, csak a győzelem elfogadható, erre kell törekednünk. Idegenben szépen gyűjtögetni kell a pontokat. Jövőhéten indul a Bajnokok Ligája, ma viszont még házirangadót játszunk, ahol olyan meggyőző játékot várunk a srácoktól, mint amit a SEHA Liga elődöntőjében és döntőjében mutattak.
 
Dr. Csík Zoltán bejelentése után bejárta a magyar- és európai sajtót is, hogy megfertőződtél a koronavírussal. Hogy érzed magad? Milyen az állapotod?
Jól vagyok szerencsére, és abszolút tünetmentes. A vezetőséggel hoztuk meg azt a döntést, hogy napvilágra hozzuk a megfertőződésemet. Megillet a tisztelet mindenkit, hogy ne találgatások legyenek, hogy ki fertőzött. Itthon vagyok karanténban és csak online illetve telefonon folytatom a munkámat Klub és szövetségi szinten is. Mondhatni, hogy kötelező home officeban ülök itthon!
 
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.