Kielce – Veszprém meccs előtti nyilatkozatok
2019-10-31 10:51
IN ENGLISH
 
Szombaton, 15:00-ás kezdettel a PGE Vive Kielcéhez látogat a Telekom Veszprém a VELUX EHF Bajnokok Ligájában. A találkozóról kérdeztük vezetőedzőnket és játékosainkat, ők hogyan látják az előttünk álló rangadót.
 
David Davis: Nagyon fegyelmezett játékot kell mutatnunk a Kielce ellen, hiszen Dujshebaev csapata is rendkívül fegyelmezetten játszik. Amikor ellenfelünk egy jó együttes ellen lép pályára, egyből átkapcsol a felfogásuk, és koordináltan, a lehető legjobban játszanak, hogy győzni tudjanak. A kulcs a fegyelem lesz, hatvan percen keresztül.
 
 
Lékai Máté: Nehéz mérkőzésre számítok, mert a Kielce az egyik legjobb csapat a Bajnokok Ligájában, hiába kaptak ki egymás után két meccsen. Ez csak még nagyobb motivációval hathat rájuk. Tavaly háromszor találkoztunk velük, mindegyik összecsapás szoros volt. Nagy taktikai csata várható, és azt is tudjuk, hogy Davis mester Dujshebaev játékosa volt, szóval pikáns párharc lehet a kispadok mellett is. Mindenképpen nyerni szeretnénk Kielcében, és bár nehéz lesz, ha elakarjuk érni a célunkat, akkor két ponttal kell hazatérni.
 
 
Sterbik Árpád: Minden Kielce – Veszprém meccs csak egy-két gólon dőlt el. Minden mérkőzésen partiban volt a két csapat, egy vagy kétgólos győzelem volt valamelyik oldalra. Ez szerintem folytatódni fog. A lengyelek veszítettek pontokat a Montpellier ellen, szóval nekik is olyan nagy szükségük van a két pontra, mint nekünk.
 
 
Manuel Strlek: A Kielce egy remek együttes, és mindig szoros találkozókat játszunk velük. Mindannyian emlékszünk a tavalyi három meccsre. Kiváló játékosaik vannak, akik nagyon jó együttest alkotnak, főleg akkor, ha hazai pályán játszanak. Szeretném, ha egy nagyon jó, nézhető mérkőzésen tudnánk nyerni idegenben.
 
 
Fotó: Vörös Dávid
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.