Celje – Veszprém meccs előtti nyilatkozatok
2021-02-10 12:48
 
Folytatja idegenbeli túráját a Veszprém, ezúttal a szlovén bajnok Celje ellen lép pályára az „Építők” az EHF Bajnokok Ligájában. A csütörtöki meccs előtt vezetőedzőnk és játékosaink mondták el véleményüket az előttük álló megmérettetésről.
 
David Davis: Nehéz mérkőzés lesz, és ahogyan már korábban említettem, maga a február hónap is nagyon kemény. Mindent bele fogunk adni, hogy legyőzzük a Celjét, és harcolni fogunk a második hely megtartásáért.
 
 
Vladimir Cupara: A legfontosabb számunkra az, hogy összetartsunk ezekben a nehéz pillanatokban. Tudjuk, hogy a legjobbunkat kell adni, hogy nyerjünk Celjében. Ma jól felkészülünk a meccsre, holnap pedig megnyerjük, és akkor minden rendben lesz.
 
 
Rogerio Moraes: Úgy gondolom, muszáj nyernünk, hogy visszatérhessünk az idegenbeli győzelmek útjára. Az utolsó öt meccsből négyet elveszítettünk, és egyszer döntetlent játszottunk, úgyhogy muszáj lesz győznünk, hogy megőrizhessük a helyünket a csoport második helyén. Holnap újabb lehetőség áll előttünk jobban játszani, fejlődni és megnyerni a találkozót.
 
 
Nikolaj Markussen: Nyernünk kell, és nyerni is akarunk. Természetesen nehéz mérkőzés lesz. Nem éppen a legjobb érzésekkel érkeztünk ide Barcelonából, de ha kevesebb labdát adunk el, mint Spanyolországban, akkor jó esélyünk van nyerni Celjében.
 
 
Fotó: Vörös Dávid, Victor Salgado
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.