Bejelentések a Telekom Veszprém jövő évi keretéről
2019-12-15 09:17
 
A mai napon, sajtótájékoztató keretében több bejelentést is tett Klubunk a következő idényre vonatkozóan.
 
Három játékosunk, Gasper Marguc, Dejan Manaskov és Petar Nenadic is további két idényre kötelezte el magát a Telekom Veszprém mellett, azaz a nyáron lejáró szerződésüket 2022. június végéig hosszabbította meg a vezetőség.
 
 
Az is hivatalossá vált, hogy az „Építőknél” folytatja pályafutását a spanyol válogatott és a PSG Handball kapusa Rodrigo Corrales. A 202 centiméter magas hálóőr négy éves szerződést írt alá a magyar rekordbajnokkal.
 
Rodrigo Corrales 1991. január 24-én született Cangasban, utánpótláséveit pedig a Barcelonában töltötte. 2009 és 2016 között a katalán klub igazolt játékosa volt, ám 2012 és 2014 között a BM Huesca csapatában szerepelt kölcsönben, majd az azt követő két idényt az Wisla Plocknál töltötte. A 2016/2017-es szezonban már a lengyel csapat saját játékosa volt, innen igazolt a PSG Handballhoz, ahol az elmúlt három évet töltötte.
 
Sikerei között szerepel egy-egy spanyol bajnoki cím és kupagyőzelem, Franciaországban pedig két bajnoki címnek, valamint egy-egy kupa- és szuperkupa diadalnak volt eddig a részese. A spanyol válogatottal 2018-ban Európa-bajnok lett.
 
A három hosszabbító játékosnak, valamint Rodrigonak is, kívánunk szép sikerek csapatunk mezében!
 
 
Fotó: Vörös Dávid
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.