Beharangozó: Veszprém – Budakalász
2020-02-24 15:47
 
Kedden 18:00-kor a Budakalász KZrt. lesz a Telekom Veszprém ellenfele a K&H Ligában. A mérkőzést élőben közvetíti a Veszprém Handball TV YouTube csatornája.
 
 
 A legutóbbi Budakalász elleni mérkőzésnek egy nagykülönbségű győzelem lett a vége. Az érdemi kérdéseket már az első félidőben eldöntötte a Veszprém, hiszen szépen fokozatosan belemelegedve a találkozóba 30 perc alatt tizenegygólos előnyt szerzett. A második félidőben folytatódott a vendég henger, Gasper Marguc 11 gólig jutott, és a fiatalok is szerepet kaptak. A végeredmény 24:41 lett.
 
A Kalász jelenleg a kiesést jelentő 13. helyen áll a bajnokságban, és a helyzete nem könnyű, hiszen négy pont választja el a Mezőkövesdtől és az Orosházától. Eddig kétszer győztek és tizennégyszer kaptak ki, valamint egyszer döntetlenre végeztek. A Ferencváros és a Vác ellen sikerült nyerni, a Mezőkövesd ellen pedig otthon tartottak egy pontot. A legutóbbi fordulóban szoros mérkőzésen 30:31-re kaptak ki a Gyöngyöstől. A legjobb budakalászi góllövő a 64 gólos Török Ádám.
 
A Telekom Veszprém éppen tegnap játszott utoljára mérkőzést, amikor hazai pályán verte meg a francia Montpellier együttesét a Bajnokok Ligája Hét Meccsén. A 24:23-ra végződő találkozó legjobbja Sterbik Árpád volt, aki 52%-os védési hatékonysággal óvta a kapunkat. Mezőnyben Dragan Gajic hétszer volt eredményes. A magyar bajnokságban múlt hét kedden Mezőkövesden játszott az „Építők”, ahonnan szintén nagyarányú, 26:46-os győzelemmel utazhattak haza.
 
Hajrá Veszprém!
 
 
Fotó: Vörös Dávid
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.