Beharangozó: Veszprém – Balatonfüred
2020-10-10 09:16
 
Vasárnap 16:45-kor a Balatonfüredi KSE látogat a Telekom Veszprémhez a K&H Liga újabb fordulójában. A találkozót élőben közvetíti az M4 Sport.
 
A Balatonfüred legutóbb augusztusban járt a Veszprém Arénában, felkészülési mérkőzésen. A felek szinte az egész meccsen fej-fej mellett haladtak, egészen a 48. percig, amikor három góllal elléptek a vendégek. Ekkor Davis mester időt kért és három gyors góllal egalizált a Veszprém, amely eredmény végül maradt a végéig. A 26:26-al végződő mérkőzésen Maqueda volt a legeredményesebb veszprémi a maga hét góljával.
 
A Füred jelenleg a 8. helyen áll a bajnokságban, azonban eddig mindössze három mérkőzést tudott lejátszani a vírushelyzet miatt. Ebből kettőt döntetlennel fejezett be, míg egyszer kikapott. Pontjait a Tatabánya és a Budakalász ellen szerezte, míg vereségét a Gyöngyöstől szenvedte el. A csapat legjobb góllövője Szöllősi Balázs 16 egységgel.
 
A Telekom Veszprém legutóbb szerdán lépett pályára a magyar bajnokságban, amikor Abonyba utazott a Ceglédi KKSE-hez. Egy percig sem hagyva esélyt a hazaiaknak, a Veszprém 20:48-ra győzött.
 
A vasárnapi mérkőzésen továbbra is érvényesek az eddig fenntartott szabályok, mint például a kötelező kézfertőtlenítés, illetve a maszkhasználat. A részletes beléptetési feltételekkel hamarosan külön cikkben jelentkezünk!
 
Hajrá Veszprém!
 
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.