Beharangozó: Telekom Veszprém – FTC-Green Collect
2023-10-03 11:18

A K&H liga 10., előrehozott fordulójában a Ferencvárost fogadjuk hazai környezetben. A találkozót élőben közvetíti az M4 Sport.

Minimálisan változott csak a zöld-fehérek kerete az előző szezonhoz képest. Bohács Sándor mellett csak Török Ádám távozott a Ferencvárostól, míg Szepesi Zsombor személyében mindössze egy új igazolása van Pásztor István együttesének. A fővárosiak eddig négy bajnoki mérkőzésen léptek pályára, amelyből hármat megnyertek és csak a Szeged elleni, hazai rangadót veszítették el. Ezzel jelenleg a Tisza-partiak mögött a tabella harmadik helyén állnak.

Csapatunk a K&H Ligában eddig mind a négy összecsapását megnyerve vezeti a bajnokságot. A Bajnokok Ligájában a Magdeburg és a Montpellier legyőzése után elszenvedtük első vereségünket a GOG otthonában, így a csoportunk harmadik helyén állunk.

A két együttes tavaly kétszer találkozott a bajnokságban. Hazai pályán NBI-es gólcsúcsot jelentő (50-40) mérkőzésen szereztük meg a két pontot, míg idegenben szintén tízgólos, 40-30-as sikert értünk el.

Távozók: Bohács Sándor (Tiszavasvári SE), Török Ádám (Dabas KC – kölcsönbe)

Érkező: Szepesi Zsombor (OTP Bank - Pick Szeged – kölcsönbe)     

A szerdai összecsapáson Nagy Ferenc és Túróczy József fújja a sípot, a hivatalos személyek pedig Palkovits Dávid és Babity István lesznek.

2023. október 4. 18:45 K&H Liga 10. forduló Telekom Veszprém – FTC-Green Collect | Veszprém Aréna

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.