Beharangozó: Budakalász – Veszprém
2021-05-21 14:00
IN ENGLISH
 
Szombaton 17:00-kor a Budakalász Kézilabda Zrt. együtteséhez látogat a Telekom Veszprém a K&H Ligában. Az mérkőzést élőben közvetíti a TV Budakalász YouTube csatornája.
 
 
Idén a szezon legelején, augusztusban fogadtuk hazai pályán szombati ellenfelünket. Az első félidőben még döcögött a szekér, időt is kellett kérnie Davis mesternek, de a játékrész végén négygólos előnyt tudtunk szerezni mégis. A második 30 percet remekül kezdtük, tíz perc alatt hét góllal megléptünk a Budakalásztól, és végül tizenegyig meg sem álltunk. A 35:24-es végeredményből Yahia nyolc góllal vette ki a részét.
 
A Budakalász a középmezőnyben helyezkedik a tabellán, kilenc győzelemmel, három döntetlennel és tizenkét vereségével a hetedik helyen áll. Legutóbb múlt hét vasárnap játszottak mérkőzést, amikor Orosházára látogattak, mondhatni simán, 25:31-re nyertek. A csapat, és egyben a bajnokság legjobb góllövője Ivan Perisic 145 góllal. Érdekesség, hogy az összesített listán Perisic mögött csapattársa, Koncz András található, 126 találattal.
 
A Telekom Veszprém a Bajnokok Ligájában volt érdekelt tegnap. A francia HBC Nantes ellen lépett pályára a Veszprém Arénában, ahol bár két góllal sikerült győznie, de összességében az idegenben összeszedett négygólos verséget nem sikerült ledolgozni, így idén nem utazik Kölnbe a Final4-ra.
 
Hajrá Veszprém!
 
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.