Beharangozó: Balatonfüred – Veszprém
2020-03-03 13:45
 
Szerdán 18:00-kor a Balatonfüredi KSE vendégeként lép pályára a Telekom Veszprém a K&H Ligában, amelyet az M4 Sport élőben közvetíti.
 
 
A Balatonfüreddel korán, már augusztus végén összecsaptunk a bajnokságban. A Veszprém Arénában 40:28-as győzelmet arattunk, Borozan hétszer, Manaskov pedig hatszor volt eredményes. A mérkőzésen a Veszprém szinte minden támadásából gólt szerzett, és félidőben már hét góllal vezetett. A második játékrészben folytatódott a hazai fölény, és gyorsan tíz gól lett a különbség. Ezt már nem is tudta csökkenteni a Füred, és végül tizenkétgólos vereséggel távozott.
 
Ellenfelünk az ötödik helyet foglalja el a magyar bajnokságban, tíz győzelemmel és egy döntetlennel, valamint hat vereséggel állnak. Legutóbb Egerben léptek pályára, ahol magabiztosan győztek 29:37-re. A Balatonfüred legjobb góllövője Máthé Dominik, aki 17 találkozón 75 gólt szerzett.
 
 
A Füred érdekelt volt az EHF Kupa selejtezőjében is, ahol az Abanca Ademar Leónnal találkozott. Bár az első mérkőzést sikerült megnyerni hazai pályán a Balaton-partiaknak, a visszavágón nyolc góllal bizonyult jobbnak a spanyol együttes. A két mérkőzés alapján a Petar Topic volt csapata legjobbja, aki az odavágón hétszer, a visszavágón pedig nyolcszor volt eredményes.
 
A Telekom Veszprém múlt hét szombaton Ukrajnában zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét. A Motor Zaporozhye kevés ellenállást mutatott, ami az eredményen is látszott, hiszen 22:32-re sikerült győzni. Eközben az is eldőlt, hogy a legjobb 16 között a lengyel Wisla Plock lesz az ellenfele az „Építőknek” március végén. A magyar bajnokságban a Budakalász ellen játszott utoljára David Davis együttese, múlt hét kedden. A meccsen simán nyerte a Veszprém 35:23-ra.
 
Hajrá Veszprém!
 
 
Fotó: Vörös Dávid
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.