Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

Magyar Kupa előtti nyilatkozatok

„Egyre nehezebb megszerezni ezt a trófeát”
 

 
A hétvégi Magyar Kupa négyes döntő előtt kérdeztük vezetőedzőnket és 3 játékosunkat.
 
Ljubomir Vranjes: Remélem, hogy egy jó élmény lesz a hétvége, hiszen sosem jártam Debrecenben. Mi a Balatonfüred ellen játszunk először, erre készülünk természetesen. Idén már két nagyon jó meccset játszottunk velük, és remélem, hogy a harmadik is lesz olyan jó, hogy bejussunk a döntőbe. Ott pedig vagy a Csurgó, vagy a Szeged vár ránk. Azt gondolom, hogy a Szeged a favorit. Minden csapatot figyelemmel követünk, és készülünk. Meglátjuk, hogy mi lesz. Nagyon várjuk, hogy megérkezzünk, és megnyerjük a Kupát.
 
gy__ngy__s.130.jpg
 
Mikler Roland: Itt egy mérkőzésen dől el, hogy ki lesz a kupagyőztes, és most már évről-évre parázs csata van a győzelemért. Egyre nehezebb megszerezni ezt a trófeát, így egy picivel sem becsüljük alább, mint például egy bajnoki címet. Erre készülünk 100%-osan. Az elődöntőt azzal a Balatonfüreddel játsszuk, akik folyamatosan egyre jobb játékerőt képviselnek. Azt gondolom, hogy mindent bele kell adnunk már az elődöntőben is, hogy a döntőbe tudjunk jutni. Nagyon bízom benne, hogy a jobbik formánkat tudjuk pályára vinni. Biztos vagyok benne, hogy ha a Füreden túlmegyünk, akkor az év legjobb meccsét fogjuk játszani a döntőben. Nagyon nehéz dolgunk lesz. Idén már megtapasztalhattuk sajnos, hogy hazai pályán, egy nagyon komoly mérkőzésen végig jól játszva, extra teljesítményekkel sajnos kiénekelték a sajtot a szánkból a szegediek, és sok év után újra nyerni tudtak Veszprémben. Mindenkiben benne van a visszavágási vágy, és szeretnénk megmutatni, hogy ez csak egy kisiklás volt részünkről. Szeretnénk jó játékot mutatni, és nyerni a kupadöntőben.
 
2017.10.15.kielce_95.jpg
 
Ligetvári Patrik: Úgy gondolom, hogy nagyon jó lesz ez a Magyar Kupa számunkra, hiszen két jó meccset tudunk játszani. Maximálisan koncentrálunk, mivel kiestünk a Bajnokok Ligájából, és mindenképpen meg kellene nyernünk ezt a kupát. Azért dolgozunk, hogy ezt meg is tegyük. Az első mérkőzést a Balatonfüreddel játsszuk, amire ugyanúgy felkészülünk, mint a második találkozóra, mivel mind a kettőt meg kell nyernünk. A második összecsapás nehezebb lesz, hiszen valószínűleg a Szegeddel fogunk találkozni. Kielemezzük, és kijavítjuk azokat a hibákat, amiket itthon elkövettünk ellenük. Nem szabad, hogy újra előforduljanak azok a hibák. Nagy előrelépést kell tennünk, azért, hogy meg tudjuk verni a Szegedet, és harmadszorra is elhódíthassuk a Magyar Kupát Debrecenben.
 
VD21497.jpg
 
Dragan Gajic: A célunk egyértelműen az, hogy megnyerjük a Magyar Kupát. Már szombaton is egy nagyon jó csapattal, a Balatonfüreddel találkozunk, akik mindig jól teljesítenek ellenünk. Most is a 4. helyen állnak a bajnokságban, így nem vehetjük félvállról az ellenük játszott találkozót. Természetesen várakozásaink szerint a döntőben a Szegeddel találkozunk, ami Magyarország két legnagyobb klubjának a csatája lesz. Remélem, hogy már kicsit felálltunk a Skjern ellen kapott pofonból. Nagyon motiváltak vagyunk, és bár nem szeretnénk eredményekről beszélni, azt tudjuk, hogy mindent beleadunk majd a pályán, és érzelmekkel telve futunk majd ki játéktérre. Reméljük, hogy a végén majd mi nyerünk.
 
2017.10.31.komlo.45.jpg
 
Fotó: Vörös Dávid

2018. április. 12. 14:50


Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
A B csoport végeredménye  
1. PSG Handball 23
2. Telekom Veszprém  18
3. SG Flensburg-Handewitt
18
4. THW Kiel 16
5. PDE Vive Kielce
15
6. HC Meshkov Brest
10
7. RK Celje Pivovarna Lasko 7
8. Aalborg Handbold 5
 
Az alapszakasz állása  
1. Telekom Veszprém 46
2. MOL-Pick Szeged
42 
3. Grundfos Tatabánya KC 40
4. Balatonfüredi KSE
36
5. CYEB Budakalász
24
6. Csurgói KK 23
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.04.16.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.04.16.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.04.16.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

2018.04.15. Kupagyőzelem ünneplése

2018.04.15. Veszprém - Szeged 23-21

2018.04.14. Veszprém - Balatonfüred 38-22

2018.04.10. Veszprém - Budakalász 35-25

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2018. május 2. (szerda), 18:00
Veszprém
Dabas
K&H Liga
2018. április 15. (vasárnap), 17:45
Veszprém
23
Szeged
21
Magyar Kupa

Névadó partnereink