Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Telekom Veszprém - Ceglédi KKSE

Telekom Veszprém
41
Ceglédi KKSE
28

2019-05-14 18:00,
Bírók:
K&H Liga, K&H Liga

Telekom Veszprém:
Ceglédi KKSE:



A Telekom Veszprém remekül kezdte a meccset, sorrendben Tonnesen, Marguc és Strlek volt eredményes, ezzel 3:0-ra elhúzva a 3. percre. Marguc első találata a 800. volt neki veszprémi mezben. A vendégek 10 perc alatt mindössze háromszor találtak be, míg a Veszprém főleg a szélsők révén folyamatosan lőtték a gólokat és 7:3-as vezetéshez juttatták a hazaiakat. A 13. percben a Cegléd legjobb góllövője a bajnokságban, Gábor Marcell, a bokáját fájlalva lent maradt, és el is hagyta a pályát. Mindeközben a veszprémi szélsők nem álltak le, Manuel Strlek 15 perc alatt négy lerohanás gólt is szerzett, tízgólos különbséghez segítve csapatát. A nagyobb előny tudatában Davis mester a fiatalokat is pályára küldte, Szuharev és Melnyicsuk is lehetőséget kapott már az első félidőben. Ekkor az állás 17:6 volt. Az első játékrészben egyértelműen a Veszprém dominált, Sterbik remekül védett a kapuban, illetve Nenadic is meglőtte 200. veszprémi gólját a 25. percben. Az első félóra utolsó percében Melnyicsuk is betalált. A szünetre hazai, 22:10-es előnnyel térnek a csapatok.
 
Nenadic góllal kezdődött a második félidő, majd Mikler védéssel. A lerohanások továbbra is folytatódtak, azonban mindkét szélen csere történt, és már Gajic és Manaskov futott a szélén. A Cegléd a 34. percben lőtt először gólt a második játékrészben. A 40. percre már egy 16 gólos előnyt szedett össze a Veszprém, 29:13 volt az állás. Továbbra is a szélsők lőtték a gólokat, remekül játszottak. Beállóban szerepet kapott Szűcs Bence is, aki a 45. percben be is talált, 33:16-ra alakítva az eredményt. A 48. percben Mikler bravúrok következtek, hiszen megfogta Davidovic büntetőjét, majd a kipattanót is hárította. A Cegléd nem tanúsított komolyabb ellenállást, és bár a végén belőtték a helyzeteiket, ez csak kozmetikázásra volt jó. A mérkőzést végül a hazai csapat nyerte, megérdemelten. A végeredmény: 41:28.

Telekom Veszprém – Ceglédi KKSE 41:28 (22:10)
 
Telekom Veszprém: Sterbik, Mikler – Manaskov 2, Ilic 3, Tonnesen 1, Gajic 7, Nilsson 3, Marguc 6, Strlek 5, Terzic, Blagotinsek, Nenadic 5, Mahé 5 (2), Szuharev, Melnyicsuk 2, Szűcs 2
 
Ceglédi KKSE: Mojsilov, Aleksza, Koncz – Juhász 3, Hódi 1, Szabó 5, Müller 2, Gábor 1, Davidovic 6, Schaffer 1, Spekhardt 2, Vuckovic, Mikita 4, Pocsai 3 (2)
 
Hétméteresek: 2/2 ill. 5/2
Kiállítások: 8 perc ill. 6 perc
 
 
David Davis: Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, hiszen amikor idekerültem októberben, és egy alacsonyabban rangsorolt együttes ellen kellett játszanunk, az nagyon nehéz volt számunkra. Most már mindenki fókuszált. Természetesen sajnálom a két sérült ceglédit, remélem, nem nagy a baj. Az én játékosaim mindig olyan keményen játszanak, amennyire csak tudnak, de tisztán. Mi csak szerettük volna azt a tempót fenntartani, amilyet idáig játszottunk. Péntektől elkezdjük a döntőkre a felkészülést, a lehető legjobban. Gratulálok a Ceglédnek, jól játszottak. Nagy a különbség a két együttes között, mivel a mi csapatunk már ott van, ahol lennie kell. Harcban a bajnokságért, és a Bajnokok Ligája győzelemért.
 
Dragan Gajic: Azt gondolom, hogy egy jó és komoly meccset játszottunk, remek tempóval. Mindenki lehetőséghez jutott ma. Most lezárjuk a szezon egy fejezetét boldogan és motiváltan. Türelmetlenül várjuk az idény végén lévő döntőket, és ez a legfontosabb ebben a szakaszban, hogy jó érzéssel menjünk bele ezekbe a csatákba. Ahogyan Davis mester is mondta, péntektől elkezdjük a felkészülést, új szezont kezdünk, és meglátjuk, mire jutunk. Gratulálok a Ceglédnek a sportszerű játékért.
 
Nagy Károly: Gratulálok a Veszprémnek és sok sikert a Final4-ban. A meccs olyan volt, amilyenre gondoltunk. Az első sorukkal nem tudtunk versenyezni, amikor viszont a fiatalok beálltak, akkor tudtuk megmutatni, hogy mit is akarunk játszani. Sportszerű volt a mérkőzés, mégis elveszítettem két játékosom sérülés miatt. Azért sérültek meg, mert akkora volt a fizikai különbség a két csapat között. A mi csapatunk még az út elején jár, miközben a Veszprém profi szinten játszik.
 
Szabó Bence: Az első félidőben nem tudtunk a felállt faluk ellen játszani, és sok gólt kaptunk lerohanásból. Mindkét szélsőjük sok gólt szerzett. Amikor jöttek a fiatalok a Veszprémnél, akkor mi is fel tudtuk venni a versenyt, és kisebb volt a különbség. A második félidőben mutatott játékunkkal elégedettek lehetünk. Gratulálok a Veszprémnek a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutáshoz, és sok sikert nekik.
2019.05.14.Cegléd-10.jpg2019.05.14.Cegléd-11.jpg2019.05.14.Cegléd-12.jpg2019.05.14.Cegléd-13.jpg
2019.05.14.Cegléd-14.jpg2019.05.14.Cegléd-15.jpg2019.05.14.Cegléd-16.jpg2019.05.14.Cegléd-17.jpg
2019.05.14.Cegléd-18.jpg2019.05.14.Cegléd-19.jpg2019.05.14.Cegléd-20.jpg2019.05.14.Cegléd-21.jpg
2019.05.14.Cegléd-22.jpg2019.05.14.Cegléd-23.jpg2019.05.14.Cegléd-24.jpg2019.05.14.Cegléd-25.jpg
2019.05.14.Cegléd-26.jpg2019.05.14.Cegléd-27.jpg2019.05.14.Cegléd-28.jpg2019.05.14.Cegléd-29.jpg
2019.05.14.Cegléd-3.jpg2019.05.14.Cegléd-30.jpg2019.05.14.Cegléd-31.jpg2019.05.14.Cegléd-32.jpg
2019.05.14.Cegléd-33.jpg2019.05.14.Cegléd-34.jpg2019.05.14.Cegléd-35.jpg2019.05.14.Cegléd-36.jpg
2019.05.14.Cegléd-37.jpg2019.05.14.Cegléd-38.jpg2019.05.14.Cegléd-39.jpg2019.05.14.Cegléd-4.jpg
2019.05.14.Cegléd-40.jpg2019.05.14.Cegléd-41.jpg2019.05.14.Cegléd-42.jpg2019.05.14.Cegléd-43.jpg
2019.05.14.Cegléd-44.jpg2019.05.14.Cegléd-45.jpg2019.05.14.Cegléd-46.jpg2019.05.14.Cegléd-47.jpg
2019.05.14.Cegléd-48.jpg2019.05.14.Cegléd-49.jpg2019.05.14.Cegléd-5.jpg2019.05.14.Cegléd-50.jpg
2019.05.14.Cegléd-51.jpg2019.05.14.Cegléd-52.jpg2019.05.14.Cegléd-53.jpg2019.05.14.Cegléd-54.jpg
2019.05.14.Cegléd-55.jpg2019.05.14.Cegléd-56.jpg2019.05.14.Cegléd-57.jpg2019.05.14.Cegléd-58.jpg
2019.05.14.Cegléd-59.jpg2019.05.14.Cegléd-6.jpg2019.05.14.Cegléd-60.jpg2019.05.14.Cegléd-61.jpg
2019.05.14.Cegléd-62.jpg2019.05.14.Cegléd-63.jpg2019.05.14.Cegléd-64.jpg2019.05.14.Cegléd-7.jpg
2019.05.14.Cegléd-8.jpg2019.05.14.Cegléd-9.jpg

Tabellák

BL tabella
SEHA liga
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. HC Vardar 0
2. Telekom Veszprém 0
3. PGE Vive Kielce
0
4. HC Meshkov Brest 0
5. HC Motor Zaporozhye
0
6. Montpellier HB
0
7. FC Porto Sofarma 0
8. THW Kiel 0
 
A B csoport állása
 
1. PPD Zagreb 0
2. Meshkov Brest 0
3. Eurofarm Rabotnik
0
4. Metaloplastika Sabac 0
5. Telekom Veszprém
0
6. Spartak Moscow
0
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. MOL-Pick Szeged 0
2. Telekom Veszprém
3. Grundfos Tatabánya KC 0
4. Balatonfüredi KSE
0
5. Csurgói KK
0
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 0
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2019. augusztus 23. (péntek), 18:00
Veszprém
Dabas
K&H Liga
2019. augusztus 17. (szombat), 18:00
Celje
20
Veszprém
34
Felkészülési mérkőzések

Névadó partnereink