Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

Handball City Festival jegyárak

A bérletesek és a szurkolói kártyások kedvezményben részesülnek.
 

Augusztus 25. és 27. között kerül megrendezésre első alkalommal a Veszprém – Handball City Festival. Az eseményen nemcsak Klubunk fennállásának 40. évfordulóját ünnepeljük egy rangos, négycsapatos felkészülési torna keretében, de még egy meglepetés mérkőzéssel és szabadtéri koncerttel is készülünk a szurkolók számára. Az öt mérkőzésre szombaton és vasárnap kerül sor, míg pénteken a résztvevő csapatokat - Veszprém, Kielce, Celje és Plock - köszönthetik a drukkerek.
 
A rendezvényre kétszintű beléptetés lesz: az első a Veszprém Aréna előtti, az esemény három napjára lezárt dísztérre (az aluljáró és az Aréna két oldala felől), míg a második maga az Aréna főbejáratán keresztül történik.
 
A három napra szóló belépő ára 12.000 Ft lesz (napijegy nem lesz), de szezonbérleteseink 8.000 Ft-ért kiválhatják saját helyükre a jegyüket augusztus 11-ig, ezt követően minden fennmaradó helyet elérhetővé teszünk. A bérlettel nem, de szurkolói kártyával rendelkező drukkerek 10.000 Ft-ért vehetnek részt mindhárom nap eseményein – kültérin és beltérin egyaránt. Azon bérlettulajdonosok, akik a saját helyükre kívánnak jegyet vásárolni, kérjük, keressék fel az Aréna pénztárát a már megújított bérletükkel, ugyanis online erre nem lesz lehetőségük technikai okokból.
 
A Handball City Festivalra a jegyek értékesítése július 20-án, 11:00-kor kezdődik, egy időben a szezonbérletek meghosszabbításával.
 
A Bajnokok Ligája mérkőzéseinkhez hasonlóan ezt a tornát is ingyenes tekinthetik meg a helyszínen a 7 évnél fiatalabbak, amennyiben felnőtt korú hozzátartozójuk ölében ülnek a meccsek ideje alatt.
 
Akiknek nem sikerül jegyet vásárolniuk a háromnapos eseményre, azokat is várjuk, méghozzá az Aréna előtti térre, ahol óriáskivetítőn követhetik figyelemmel a csarnokban zajló eseményeket, közösen szurkolva a Telekom Veszprém csapatának. Emellett különböző kitelepült standok fognak gondoskodni arról, hogy minél jobban érezzék magukat, és természetesen a csapatok pénteki köszöntését, valamint a szombat esti koncertet is megtekinthetik majd. A térre való belépés napidíja 500 Ft, a szurkolói kártyásoknak pedig ingyenes. Ezeket a jegyeket szintén a jegymester.hu oldalán és az Aréna pénztárában lehet majd megvásárolni július 20-tól, de a rendezvény idején is megtehetik.
 
Az augusztusi felkészülési tornánkra már a vendégcsapatok részéről is jelezték a szurkolók részvételi szándékukat, amelynek nagyon örülünk, és szeretettel várjuk lengyel és szlovén kézilabda barátainkat is!
 
Hamarosan újabb részletekkel jelentkezünk a Handball City Festivalról!
 
Handball_City_Festival.png
 

2017. július. 14. 15:01


Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. Telekom Veszprém 9
2. PSG Handball 8
3. SG Flensburg-Handewitt
6
4. HC Meshkov Brest 5
5. PGE Vive Kielce
4
6. RK Celje Pivovarna Lasko
3
7. THW Kiel 3
8. Aalborg Handbold 2
 
Az alapszakasz állása  
1. MOL-Pick Szeged 14
2. Telekom Veszprém
12 
3. Balatonfüredi KSE 12
4. Grundfos Tatabánya KC
8
5. Sport 36 Komló
8
6. Dabas KC VSE 8
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.10.12.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.10.12.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.10.12.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

2017.10.15. Kielce - Veszprém 32-32

2017.10.10. Veszprém - FTC 39-20

2017.10.08. Veszprém - Kiel 26-24

2017.10.04. Veszprém - Eger 31-19

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2017. október 21. (szombat), 13:30
Szeged
Veszprém
K&H Liga
2017. október 15. (vasárnap), 19:00
Kielce
32
Veszprém
32
Bajnokok Ligája

Névadó partnereink