Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

A Telekom Veszprém visszatér a SEHA – Gazprom Ligába

Két év kihagyás után ismét rajthoz állunk a délkelet-európai versenysorozatban. 
 

 
A mai napon sajtótájékoztató keretében jelentette be Dr. Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója és Sinisa Ostoic, a SEHA – Gazprom Liga igazgatója, hogy a 2019/2020-as idényben ismét elindul a SEHA – Gazprom Ligában a Telekom Veszprém. Az „Építők” újbóli csatlakozását a Magyar Kézilabda Szövetség is jóváhagyta.
 
A magyar rekordbajnok együttes 2014 és 2017 között, három idényen át szerepelt a délkelet- európia versenysorozatban, az első két szezonban begyűjtötte a végső győzelmet, míg harmadjára a második helyen végzett. 2015-ben ráadásul a Veszprém Aréna adott otthont a SEHA – Gazprom Liga végső tornájának, amely nemcsak a pályán, de azon kívül is nagy sikert jelentett a veszprémieknek.
 
Az új 2019/2020-as kiírás alapszakasza a tervek szerint két hattagú csoportban kerül majd megrendezésre, a bajnokságot pedig egy Final Four zárja le.
 
UHO_0526.jpg
 

2019. június. 12. 11:30


Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
Az A csoport végeredménye  
1. Barca Lassa 24
2. Telekom Veszprém 20
3. HC Vardar
19
4. PGE Vive Kielce 14
5. Rhein-Neckar Löwen
14
6. HC Meshkov Brest
9
7. Montpellier HB 7
8. IFK Kristianstad 5
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. MOL-Pick Szeged 51
2. Telekom Veszprém
46 
3. Grundfos Tatabánya KC 42
4. Balatonfüredi KSE
36
5. Csurgói KK
33
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 31
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

 Szavazz!

Ki volt a legjobb játékosunk a 2018/19-es szezonban?

Szavazok Eredmény
weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
1970. január 1. (csütörtök), 01:00
2019. június 2. (vasárnap), 18:00
Vardar
27
Veszprém
24
VELUX EHF Bajnokok Ligája

Névadó partnereink